Főleg a böjt időszakában az étkezésben fontos szerepet játszó gyümölcs alapélelemnek számított, frissen vagy tartósítva fogyasztották, télen a pincében tárolták, lekvárt főztek belőle, de a a gyümölcstartósítás egyik, talán a legjelentősebb eljárása a szárítás, aszalás volt. Az aszalt gyümölcs a paraszti táplálkozásban fontos téli élelmiszernek számított, miután megfőzték a levét is fogyasztották, puliszka, kukorica kása, kenyér mellé.
Az aszalás nyáron és ősszel történt, a gyümölcs érésekor, kisebb mennyiséget napon vagy sütőkemencében aszaltak. A gyümölcsöt a napra könnyen mozgatható, alacsony peremű kosárban, vagy vesszőből (bizonyos vidékeken nádból) készült kerek, ovális vagy négyszögű fakeretes aszalócserényen tették ki a napra száradni, ez pedig este a harmattól védett helyre került. Ahol évről évre nagyobb mennyiséget aszaltak, külön kerti aszalókemencét, kemencés aszalóházat, ill. földbe vájt aszalót építettek.
A hónap tárgya a múzeum állandó kiállításában megtekinthető olyan fakeretes, nágyszögletű, vesszőből font aszalócserénye, amely 1959-ben, Magyarbikalról kerűlt az Erdélyi Néprajzi Múzeum gyűjteményébe.