Azért esett a választás egy ünnepi parasztingre, mert júniusban a nyári napfordulóhoz köthető „Sânziene” napot ünneplik Romániában, ezzel esik egybe a román ünnepi paraszting, az „ie” nem hivatalos világnapja, junius 24-én. Hagyományosan csak Havasalföldön és Dél Erdélyben nevezik ie-nek a női parasztinget, Románia szerte regionális elnevezésekkel találkozunk (inie, spăcel, spătoi, chimeșă, cămeșoi, ciupag, cept stb.) A választás így az Erdélyi Néprajzi Múzeum inggyűjteményében található Közép –romániai ingre esett, melyet 1928-ban gyűjtöttek Szeben megyében, Szászházban (románul: Săsăuș, németül Sachsenhausen).
Az ünnepi parasztinget a hármas felosztású ujj teszi különlegessé, a vállon nyugvó vízszintes válldíszítmény, a hosszanti folyó dísszel hímzett ujj, és a funkcionális ráncolás, mely az előbbi kettőt összeköti. A válldísz egy különálló vászondarab, az alsó felén néhány sor hímzéssel, a ráncolás, mint a neve is sugalja, az bővebb ingujj a vállhoz való, ráncolással hozzáillesztett részét jelenti. Dél- Erdélyben a régi ingeknél egyszerű ráncokat használtak, de előfordult néha az élén egy egy sor hímzés is, Dél- Romániában pedig olyan szintre fejtesztették ezt a a tehnikát, hogy a varrás különböző geometrikus alakzatokat formált a ráncolás felületén. Az ujj alsó része álltalában egy vagy több folyódísszel van ellátva, de találkozhatunk egyszerű, lefutó motivumokkal és összetett, nagy felületeket borító kompakt hímzéssel. Ha az ing finom, selyem vászonból (borangic) készült, a díszítő hímzés teljesen hiányozhat. Az ing ujja az emberi kéznél sohasem rövidebb. Az olténiai, látványosan gazdagon díszített női ingekhez képest a Dél-erdélyi egy arhaikusabb típust képvisel, ugyanakkor részleteiben nagyon kifinomult, apró szemes varrással, hímzéssel diszített.