A nemrég megkezdődött vadászati idény jó alkalom arra, hogy a Erdélyi Néprajzi Múzeum egy lőportartó szarut mutasson be, hiszen olyan tárgyrol van szó, amelynek használata nélkülözhetetlen volt a abban a korban, amikor a lőfegyverek arhaikusabb, régebbi típusait használták.

A parasztok és pásztorok gazdaságában gyakran előforduló, általánosan elterjedt szarú tárgyakkal ellentétben (amelyek nagyrészt a szarvasmarha, kisebb mértékben a kos szarvából készültek) a vadászok által használt lőportartó gyártásához a szarvasaggancsot részesítették előnyben, s mivel nem egyszerű használati tárgyról lévén szó, viseletük státusz szimbólummá vált.

Az fotón látható N7364 leltári számmal ellátott tárgy a szarvas (cervus elaphus) agancsából készült, méretei a következők: M: 20 cm, sz: 18 cm. Felületét kővel csíszolták, üreges belsejét kivájták. A alsó két láb végződésének nyílása szarulappal fedett, a felső nyíláslapján fából készült lőporadagoló cső található.

Karcolt, vésett díszítése naív stílusban ábrázolja az arhaikus vadászjelenetet, középen a hat szírmos rozetta, a napszimbólum, szélein a vésett szegélydísz geometrikus jellegű, a nyak részén duplázva, sraffozással kitőltött háromszögekkel szegélyezve. Ugyanitt találtató az utólag ráerősített két vaskarika is, melybe bőrszíjat lehetett fűzni. A vadászjelenet nem véletlenül kerül a lőportartókra, hiszen szimbólikus értéke a hiedelem szerint a vadak odavonzásában rejlett, a vóságban is beteljesítve a vad megjelenését és elejtését, épp úgy mint ahogy az az ábrán jelentkezik, a vadász a lőfegyverrel elejti a hímszarvast, a vadőszkutya segítségével. A rozetta, a napszimbólum pedig a toknak nyújt szimbólikus védelmet a nedvesség, eső ellen, ami a benne tárolt puskaport használhatatlanná teszi.

A bemutatott szarvasagancs lőportartó Hunyad megyéből került az Erdélyi Néprajzi Múzeum gyűjteményébe, 1959-ben.