Az épület története
Az Erdélyi Néprajzi Múzeum székhelyéül szolgáló épület nevét a fő terméről kapta, amely a Redut nevet viseli (a francia redoute megnevezésből, jelentése táncterem). Az épület története azonban jóval régebbi. A középkorban a mostani épület helyén három épület állt, amelyek közül egy 17. századi reneszánsz kőkeret őrződött meg. A 18. században itt működött Kolozsvár egyik leghíresebb fogadója, amely a Fejér ló nevet viselte. II. József király (1780-1790) megváltoztatva az épület rendeltetését, azt tiszti iskolává alakította. Az épület 1794-ben került vissza a város használatába, majd az ezt követő évtizedekben számos felújításon esett át, amelyek 1830-ra fejeződtek be. A felújítási munkálatok a korszak legnevesebb műépítészeinek a tervei alapján készültek: Joseph Leder, Mihály Kindt, Georg Winkler, Anton Kagerbauer.
Az épület Redut terme a 19. század során Erdély számos fontos politikai és kulturális eseménynek szolgált helyszínéül. Az erdélyi országgyűlés több ülését tartották meg itt, amelyek során számos fontos határozatot hoztak meg az Erdélyi Nagyfejedelemségre vonatkozólag. Ebben a teremben a világ olyan elismert előadóművészei koncerteztek, mint Liszt Ferenc, Johannes Brahms, Bartók Béla, George Enescu. Itt alakult meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (1859) és az Erdélyi Közművelődési Egyesület (1885). 1872-ben a Redut teremben zajlódott a Román Nép Kultúrájáért Erdélyi Egyesületének (Astra) a kongresszusa, amelynek során Vasile Ladislau Pop lett elnökül megválasztva.
1894-ben ugyancsak ebben a teremben zajlódott a Memorandisták pereként közismertté vált politikai per, amelyet a kor magyar hatóságai kezdeményeztek a román nemzeti mozgalom vezetőivel szemben. E per során fogalmazta meg a Román Nemzeti Párt vezetője, dr. Ioan Raţiu a híressé vált kijelentését: „Egy nép léte nem vita tárgya, az önmagát jelenti ki”.
A város történetében először filmvetítést a Redut teremben rendeztek 1897-ben. Az épület az évek során politikai pártok és kulturális egyesületek gyűléseinek és kongresszusainak, valamint tőr párbajoknak és álarcos báloknak adott helyet. 1925-ben az épületet a városi vezetőség 25 évre kölcsön adta a román hadseregnek. Ebben az időszakban az épületben tiszti kaszinó működött.
1958-ban az épület az Erdélyi Néprajzi Múzeum birtokába került, majd átalakulva Románia kulturális térképének egyik legjelentősebb célpontjává vált.