A hagyományos erdélyi falvakban általánosan elterjedt szokás volt az újesztendei szerencsekívánás, jókívánságmondás, amelyet a fiatal fiuk, gyerekcsapatok és álarcos, felnőtt férfiak tolmácsoltak a közösség fele. Mindegyik csoportnak, korosztálynak megvolt a saját, jól meghatározott szerepe ebben a karácsonyi ünnepkörben. Karácsony este a gyerekek járták sorba a falú házait és köszöntötték a közösség tagjait kántálással, cserébe almával, dióval, kaláccsal kínálták őket. Az egyház új tartalommal ruházta fel ezeket -a téli napforduló környéki- arhaikus (pogány) szokásokat, bevezette a betlehemezést, a Heródes-játékot, a Háromkirályokat. A karácsonyi paraszti misztériumjátékokat vagy pásztorjátékokat álarcos gyerekek és fiatalok adták elő, Krisztus születéséhez kapcsolódó, szerkezetileg, tartalmilag jól elkülöníthető történeteket dolgozva fel, a szent család szállás keresését, a pásztorok és a napkeleti bölcsek megjelenését, Krisztus születését, Heródes történetét.
A betlehem szónak több értelme is van, elsősorban Jézus születésének helyszinét jelöli, Betlehem városát. A dramatikus játékot is így nevezték el, valamint a jászolt, barlangot vagy templomot utánzó betlehemet, melyet a betlehemezők magukkal hordoznak kántáláskor.
A 2239-es leltári számmal ellátott betlehem az Arad megyei Kápolnásról került at Erdélyi Néprajzi Múzeum gyűjteményébe. A fából tákolt, kívül-belül színes papírral borított szerkezet, egy-egy keresztben végződő háromtornyos templomépületet ábrázol.
A négy oldalú építmény elöl nyitott, szimpadszerű, két részre osztott térrel, benne hat darab, fából faragott apró alak található kézzel hímzett házi szöttes és ipari vászonból készült, aprólékosan kidolgozott viseletbe öltöztetve. A hátsó falon egy színes nyomat, Jézus születése kép került a falra. A ház falának oldalába ablakokat vágtak.